A szívemig érő dalok

Az én szívemet a Sárga könyv 1. dala: A bűnös szememet hadd adjam néked – érintette meg. Ez a dal okozta a megtérésemet. Úgy történt, hogy akkor én még nagyon a világban éltem: engem nem érdekelt más csak a divat, a sport meg a karrier. Volt egy nagyon kedves barátnőm, lelki anyámon keresztül: Ágika, aki akkor már benne volt a megújulásban. A városmajori közösségbe járt, az Emmaus közösségbe. Engem sokáig hívott ebbe a közösségbe, hogy menjek el, mert nagyon csodálatos: sokat imádkozunk, és sokat éneklünk. De hát én azt hittem, hogy ilyen nagymamámtól ismert szent énekekről van szó, és az engem nagyon nem érdekelt.

Amikor én 1991. végén egészen a padlóra kerültem újra, életemben nem először, akkor karácsonykor kaptam egy kazettát Ágikától karácsonyi ajándékként, ami egy egészen egyszerű kazetta volt: nem volt szép formája, meg külső borítója, csak egy magnóról magnóra vett másolat volt. Rajzos ábra volt az elején És én, Karácsonykor – amikor végigsírtam az egész Karácsonyt, még a misét is – esti fürdéskor, amikor betettem ezt a magnóba, teljesen megdöbbentem, mert teljesen nekem szólt! Arról szólt, hogy a bűnös szememet, a bűnös kezemet, a bűnös szívemet odaadhatom Istennek, és Ő elfogadja. Nem tesz szemrehányást, csak egyszerűen megfogja, és mindent elfogad tőlem: a szívemet, a lelkemet, a testemet, a kezemet, az ajkamat, amivel olyan sok bűnt elkövettem. Annyira nagyon megérintett, hogy újra és újra lejátszottam ezt a kazettát mindig az első dalt. Úgyhogy nemcsak a zuhanynak a cseppjei folytak rám, hanem a saját könnyeim is. És az Úr elkezdett bennem olyan munkát, amit az óta is folytat, és minden alkalommal és minden nap, és csodálkozom, hogy még nincsen vége.

Ezek a dalok meghatnak, és örömmel töltenek el, engemet. Én, aki eddig nagy szomorúságban, depresszióban éltem – ami kifelé ugyan nem látszott – én elkezdtem örülni, elkezdtem épülni, elkezdtem látni a világot egész más szemmel. Leesett a szememről a hályog.

És, ha megengeditek, még van egy másik tanúságom is. Édesanyám halálakor, 1999. május 8án történt, hogy a ’Tűz’ evangelizáció volt az nap, és délelőtt édesanyám meghalt. Valahogy az volt bennem, hogy el kell mennem oda, nem maradatok itthon, mert leginkább Isten akkor gyógyítja a sebeket, amikor az ember testvérek között van. A testvérek közötti alkalmak nekem mindig nagyon sokat jelentettek. Ott könnyek között dicsőítettem Istent, és hálát adtam mindezért, ami történt. Tudtam, hogy javamra válik, és ebből csak így tudok kijönni, nem szabad belemennem egy következő depresszióba. Azt hallottam csak, hogy „a Mennyben ajtót nyitottál, és behívtál engem.” Nekem abban az időben, meg előtte is, az volt a gondom, hogy édesanyámmal, aki rég nem járt templomba, nem gyónt nem áldozott, hogy mi lesz vele? Én nem tudtam rá hatni, és ő elég kemény volt az utolsó időben is. Akaratos asszony volt, nem tudtunk zöld-ágra vergődni egymással. Ez benne volt a szívemben. Én akkor azt éreztem, hogy Isten nekem akkor adott egy választ, hogy ő bement az Úrhoz, és ne aggódjak érte, ne törjem ezen a fejemet. Azóta is, ha meghallom ezt a dalt: „a Mennyben ajtót nyitottál” ez egy refrén, a dalnak az a címe, hogy „Igazság vagy Szellemben” – Csiszér Laci szokta énekelni –akkor nekem rögtön megint megmelegszik a szívem. Ez egy jel volt Istentől. Sok jelet kaptam, de ez az egyik volt. A Laci nem tudhatta, de a Szentlélek tudta, hogy ez nekem sokat jelent. Megmelegedett a szívem, nevettem, és közben potyogtak a könnyeim – aki engem látott, nem tudhatta, hogy mi van velem. De ez történt.

Nagyon sokat kaptam Istentől a dalokon keresztül: az örömöt. Nekem itt a konyhában, és a fürdőszobában egy-egy kis magnóm van és abban mindig dicsőítés vagy tanítás, vagy a Mária Rádió szól. Takarítás közben hallgatom a dicsőítő kazettát, főzés közben – most is főzők – mindig, mindig, mindig. Csakígy tudok jobban Istenhez kapcsolódni, nemcsak az imán keresztül. Istennek legyen hála! Isten áldjon benneteket!(Mária Rádió„Hangfelvonó” műsor alatt, Hergár Győző telefonügyeletével 2008-12-01-én lett felvéve)

Jankus Judit