Lelki naplóm a Caminón I/1

?Vezeklés minden, ami nehéz, ami terhes és fájdalmas, amit saját lustaságunk és kényelmünk ellenére is véghez-viszünk?- mondja Assisi Szent Ferenc. Amikor csak egy 11 napos buszzarándoklatról beszéltem a 68 éves barátnőmnek a Nyugat-Európai Mária-jelenések és neves zarándokhelyek meglátogatásáról, barátnőm rövid időn belül lázba hozott ? mondja Annamária, aki útitársával, Dórival a zarándoklatunkat a magyarországi el nem fogadott magzatokért és szüleikért ajánlották fel.

 

Igen a tanúság e fajtája sokakat hoz lázba. Olvassuk el, hogyan?

 

 

 

 

Lelki  naplóm  a  Caminon

és az egyszerű hétköznapjaimban

 

Vécsey Annamária

(Sancho Panna de la Marcsa)

 

 

?Vezeklés minden, ami nehéz, ami terhes és fájdalmas,

amit saját lustaságunk és kényelmünk ellenére is

véghezviszünk?

Assisi Szent Ferenc

 

 

   Igen, lusta is vagyok, néha kényelmes, meg különben is, minek törjem magam? A dolgok úgyis haladnak előre anélkül, hogy különösebben pedáloznék. És éppen én? De azért korábban, amikor csak egy 11 napos buszzarándoklatról beszéltem a 68 éves barátnőmnek a Nyugat-Európai Mária-jelenések és neves zarándokhelyek meglátogatásáról, barátnőm rövid időn belül lázba hozott. Amikor a spanyolországi Santiago de Compostelát csak megemlítettem, felvillanyozódott és közölte, hogy szerezzek be a helyszínen minden információt az oda történő gyalogzarándoklatról - ez a távolság a francia határtól 732 km - mert ezt nekünk kettőnknek meg kell tennünk! (Jól elvetetted az apró mustármagot drága barátnőm, már hatalmas fává terebélyesedett, és ebben a magvetésben talán én is kivettem a részem egyre szélesebb körben, amióta hallatom szavam a zarándoklat kapcsán!) Erre vágyakozik már 10 éve, amikor látott egy dokumentumfilmet, ami azóta sem hagyja nyugodni. Ha az embernek van lelkiismerete és az élete során ilyen-olyan okból súlyos bűnt követ el, ez így szokott lenni, hiába megy el a templomba meggyónni, tudva és bízva Isten megbocsátó szeretetében, mégis, valahogy még itt a földön törleszteni akar, vagy vezekelni?!

   A Dr. Antalóczi Lajos atya által összeállított könyv, a ?Jelenések, üzenetek és a jövő? bevezetőjében 50 oldalon keresztül szól a bűnről és figyelmeztet a bűn következményeire.

   A 82 éves lelki-vezetőmet idézve: ?a fickó nagyon intelligens?! A gonosznak sikerült a világgal elhitetnie, hogy a ?modern családtervezés? az nem bűn Sokan követünk el bűnt. Mert még a megszületett gyerekek nevelése terén elkövetett bármilyen mulasztás is bűn. Csak merjük-e felvállalni? 

 

   A zarándoklatunkat a magyarországi el nem fogadott magzatokért és szüleikért ajánlottuk fel.

 

   Az első írásos anyagban, a 2001-es Zarándokok Kalendáriumát a polcról leemelve döbbenten találok rá a minket érintő zarándoklat részletes leírására. Ez nem véletlen. Majd ugyancsak erről a zarándoklatról találom Czellár Katalin művészettörténész 2000-ben kiadott könyvét: A Szent Jakab út (a mi útszakaszunkat illető részt később magunkkal vittük). Ennek a két forrásnak a felhasználásával tudunk felkészülni és tudom elmondani e zarándoklat eredetét és hagyományait, ezekből idézek.

   Időközben pedig a horvát származású édesanyám szentképei között találok egy régi Szent Jakab képet és rajta a következő horvát imát:

 

Ó, Szent Jakab,

Szent János és Szent Péter mellett

A legkedvesebb követője Isteni Megváltónknak,

Könyörögd ki a Mindenhatónál, töltsön el erővel,

Hogy az életben hűen szolgáljam és

Halálomban Veled együtt örökké láthassam!

Ámen

 

  A zarándoklat története (Czellár Katalin)

 

  Az idősebb Jakab apostol, mint ismeretes, Szent János evangélista bátyja volt, és Jézus legelső tanítványai közé tartozott. Több legendával is kapcsolódik Hispánia legnyugatibb területéhez, Galíciához. Az egyik szerint az apostol évekig hirdette az igét és térítette az embereket ezen a vidéken, majd visszatért Jeruzsálembe, ahol megtérítette Hermogenész varázslót. Ezért a zsidó főpap bevádolta Heródes Agrippának, aki az apostolt Kr.u. 44-ben lefejeztette. Heródes megtiltotta, hogy Jakabot eltemessék, tanítványai azonban az éjszaka leple alatt elvitték a holttestet, és a tengerparton egy útra készen álló bárkába helyezték. A bárkát a szelek Hispánia óceáni partjaira repítették (más változat szerint egy angyal kormányozta oda), ahol is az Ulla folyó torkolatában, Iria Flavia ? Galícia akkori fővárosa ? kikötőjében (ma: Padrón) megfeneklett egy kőoszlop mellett.

   Kétféle változat létezik az apostol eltemetésével kapcsolatban is. Az egyik szerint már a bárkába úgy helyezték el a holttestet, hogy fehér márvány szarkofágban feküdt, s amikor Galíciában földet ért, a folyó melletti régi temetőben helyezték örök nyugalomra ottani tanítványai. A temető neve latinul compostum, innen jött volna később a Compostela név. A másik változat szerint, amikor a bárka Hispánia partjánál megfeneklett, egy kődarab magától szarkofággá formálódott, s befogadta az apostol testét. Tanítványai Galícia pogány királynőjétől kértek igavonó állatokat, hogy a nehéz koporsót a temetőbe vigyék. A királynő vad bikákat adott nekik, amelyek azonban a kereszt jelére szelíd borjakká váltak. A királynő ezt látva kereszténnyé lett, s az apostolt méltóképpen eltemettette.

   Szent Jakab sírjának helye a következő századokban feledésbe merült. A 9. század elején történt újrafelfedezéséhez is több legenda fűződik. Az egyik változat szerint egy Pelagius nevű jámbor remete természetfeletti fényt látott a sír fölött, a másik szerint egy csillag mutatta meg, hol található az apostol sírja. Ez utóbbiból következne Compostela neve: Campus stellae, vagyis a csillag mezeje. De azt is beszélték, hogy Nagy Károlynak megjelent álmában Szent Jakab, s neki mutatta meg a sírjához vezető utat.

   A felfedezett sír fölé hamarosan kis szentély épült, s a 9. század végére már nagy templom állt az apostol nyugvóhelye fölött. Az ásatások tanúsága szerint valóban keresztény nekropolisz volt egykor azon a helyen, ahol ma Santiago székesegyháza áll, sőt egy nagyméretű síremlék maradványai is előkerültek.

   A sír megtalálása és a templom felépülte után Compostela jelentősége gyorsan növekedett. A 10-15. században Jeruzsálemmel és Rómával együtt a keresztény világ legfontosabb zarándokhelye volt, hívők ezrei látogatták.

   Az első ismert külföldi zarándok ? Godescalc, Le Puy püspöke ? 951-ben érkezett Santiago de Compostelába. 980-ig még viszonylag biztonságos volt az út Hispánián keresztül, ekkor azonban megkezdődtek a mórok észak felé vezetett hadjáratai al-Manszúr vezérlete alatt. Évente végigpusztították a keresztény területeket, s 997-ben Compostelát is lerombolták. Hamarosan ismét felülkerekedett azonban a reconquista, az arabok elleni küzdelem, s helyreállt a zarándokút biztonsága. A mór hódítók ellen elért sikereket a keresztények már 844-től, a Clavijo melletti csatában kivívott győzelemtől Szent Jakab segítségének tulajdonították, aki később is több ütközetben megjelent, hogy bátorítsa a spanyolokat. Az apostol ezzel harcos szent is lett, a ?mórölő? ? Matamoros ? melléknévvel, akit lóháton, karddal a kezében ábrázoltak, ellentétben a szelíd zarándokkal, akit  zarándoköltözetben, zarándokbottal és kagylóval jelenítettek meg a képzőművészeti alkotásokon.

 

Zarándokok Kalendáriuma

 

   Santiago de Compostela jelentős szerepet játszott a Nyugat szellemi egységének, az Európa-gondolatnak ápolásában. A compostelai zarándokoknak bejárt útvonalai voltak, amelyek mentén Jakab apostol (az idősebb Jakab apostol az evangélium szerint János testvére, atyjuk Zebedeus) tiszteletére szentelt zarándokházak, kolostorok, templomok várták a jámbor utasokat. Magyarországról is sokan elzarándokoltak Santiago de Compostelába. Rendszerint a Passau ? Aachen ? Párizs ? Tours ? Pamplona útvonalat, azaz a Francia Utat követték.

   Santiago de Compostela óvárosát 1985-ben felvették az ún. világörökségbe, mint az ember alkotó géniuszának kimagasló megnyilvánulását. Az egész emberiség kultúrájának fontos állomása az építészet és a várostervezés fejlődése szempontjából, s közvetlenül kapcsolatos olyan hagyományokkal és a keresztény hittel, amelyek egyetemes értéket képviselnek.  A 46 templom és 114 torony városát a román, gótikus és barokk stílusú épületek a világ egyik legszebb városrészévé avatják.

   A francia-spanyol határtól Composteláig vezető zarándokutat is felvették a világörökségbe ugyanolyan indokok alapján, mint Compostela óvárosát. Az Európa Tanács első ízben ezt az útvonalat választotta ?Európa Kulturális Fővárosának?. A 732 km-es út mentén 1800 történelmi jelentőségű egyházi és világi épület található.

   A compostelai zarándoklat évszázadokon át tartó népszerűsége miatt érthető, hogy Szent Jakabot tartották a zarándokok védőszentjének. Santiago de Compostela népszerűsége a 12. ? 16. századokban érte el csúcspontját. Attól kezdve azután az egyes országok Mária-kegyhelyeinek látogatottsága kezdett növekedni.

   Mindkét könyv megemlíti az elmúlt évezred neves nemzetközi és magyar zarándokait egyaránt, többek között a hagyomány szerint Assisi Szent Ferencet és uralkodókat, magyar zarándokokat, valamint akit gyilkosság miatt köteleztek Szent Jakab sírjához elzarándokolni 1307-ben.

   Santiago de Compostela életében az számít szent évnek, ha július 25-e, Szent Jakab lefejezésének napja vasárnapra esik, ez tudomásom szerint legközelebb 2010-ben lesz.

   Azonban a könyvek gyakorlatias tanácsokkal nem szolgálnak, így valamit még hozzá kell tennünk, keresnünk kell egy kézzel fogható személyt, aki már birtokában van a hőn óhajtott Compostelának, a zarándoklat sikeres megtételét igazoló díszes, latin, névre szóló okmánynak, és hasznos tanácsokkal ellát.

   Hónapokba telt, amíg találtunk egy pesti fiatalembert, aki mély vallási meggyőződésből egy évvel megelőzőleg 850 km-es szakaszon zarándokolt el Santiagoba. Kérésünkre, hogy készítsen fel minket és lásson el minden információval a zarándoklatot illetően, Sanyi az utolsó percig a legnagyobb készséggel mindent megtett és biztatott, még edzőprogrammal is ellátott. Jómagam is már elég régen voltam fiatal.

   A hónapok teltek, mi állandó munkamegbeszélésben voltunk és lázasan tervezgettünk, bár én néha feltettem a kérdést, hogy vajon tényleg képesek vagyunk-e egy ilyen ? számomra elég merésznek tűnő ? vállalkozásra. Szeptembertől első-csütörtöki kilenceddel készültem a zarándoklat sikeres véghezvitelére. Barátnőm hajthatatlan volt egészen karácsonyig, amikor szembesülnie kellett a szomorú ténnyel, az útra most nem vállalkozhat. Mi legyen most velem? Vannak történések, amik soha nem véletlenek. Dóri, egy hasonló korú szomszédasszony-barátnőm egy perc gondolkozás nélkül kérte, hogy velünk tarthasson, amikor tudomást szerzett a tervünkről, így maradtunk mi ketten az ötlet és vágy kivitelezői és végrehajtói. Most már az 52 napos távollét, és ebben a 40 napos gyaloglás után elmondhatom, hogy több mint 800 km-t tettünk meg.

   Még nekünk is elég hihetetlen, mire képes az emberlánya Isten segítségével! Az Ő kegyelmére nemcsak a zarándoklat megtételéhez volt nagy szükség, de az emlékek, az Isten-élmény és mind, megannyi apró részlet megörökítésében tehetetlen lettem volna Nélküle. Amikor 25 évvel ezelőtt, már nem mint tini, elsajátítottam a számítógép és a szövegszerkesztés titkait, még nem sejtettem, hogy enélkül a tudás nélkül semmire sem mennék az emlékeim rendezésében.

   Ma már azt is tudom, hogy egy ilyen írást befejezni soha nem lehet, csak abbahagyni. Az ember ahányszor végigolvassa, mindig mindenütt változtatási kényszere van. Nyugodtan mondhatom, hogy nagy jót tett velem az Úristen, amikor azt a könyökficam nyűnyavalyát a nyakamba küldte a Lédigos előtt írottak során, mert jól tudta, hogy másképp nem leszek képes mindent félredobva befejezni  a már korábban elkezdetteket. Aztán ma újra megkapom a megerősítésed Istenem, mert a gyógytornáról kijőve egy sorstárs a kagylót látva rajtam boldogan kérdezi, hogy ?csak tán nem a Camino??, merthogy ő 2001-ben járta végig. Dicsőség Neked Uram, így adsz Te testvéreket egymásnak! Szeretnélek Atyám Téged megdicsőíteni és valami rendhagyót, egészen fantasztikust letenni az asztalra! Ámen

   Most, amikor itt ülök már hetek óta, és a fényképekkel párhuzamosan nézem és olvasom az ott megélt eseményeket, csak úgy dőlnek belőlem a gondolatok és emlékek. A lakásban mindenütt van jegyzettömb és íróeszköz, hogy a legkisebb gondolatot is papírra tudjam vetni, mert ha nem, azonnal tovatűnik. Természetesen ez a legkisebb helyiségre is vonatkozik.

   Miről is beszélt nekem nem is olyan régen a Camino kérdésben járatos egyházi elöljáró?: ?Mennyire hiányzik a könyvpiacon egy keresztény ihletésű, hiteles zarándoknapló!? Csak ne legyek kishitű! Hátha? Az apostolok is így kezdték! Talán!, talán én kaptam ezt a meghívást? Hátha felnövök a feladathoz és megkapom az Istentől azt a ?talentumot?, amely fogalmazói tehetséggel és tudással az írnokok az ókorban és a korábbi évezredekben rendelkeztek.

   Már ?csak egyetlenegy? marad hátra: Szentlélek Úristen, az utam során futtában írt naplóköteg és a rengeteg fénykép alapján emlékeimben újra vezess végig a már megtett ÚTON, hogy írásba öntve le tudjam tenni valaki elé az asztalra! Talán még nem késő és lesz olyan olvasó, akinek a kezébe kerül, és ezen keresztül meghallja az Isten hívását és megtér. A többit Rád bízom Istenem, én meg változatlan örömmel hadd éljem újra a felejthetetlen élményeket! Ámen

   De hadd próbáljak időrendben haladni. Januártól már naptárba kezdtük gyűjteni az edzésként megtett kilométerek számát, egész tempósan összejött. Már listát kezdtem összeállítani a legszükségesebb ruhadarabokról és eszközökről, szinte patikamérleggel súlyozva, mi jöhet, mi a legkönnyebb és a célnak a legmegfelelőbb, a fogkefe nyele levágva. El lehet képzelni. A bermudát már ősszel megvettem.

   A kérdés most is ott munkált bennem, hogy vajon ez az Isten akarata is? Meg kell-e tennem ezt a nagy anyagi és fizikai erőfeszítést? Egészen március 16-ig, amikor a szőkefalvi zarándoklatról hazaérve hajnali ötkor a következő bibliai idézetet húztam a vezetőnk kezéből: ?Az Úr teszi szilárddá az ember lépteit.? 37.  Zsoltár. Napra pontosan egy évvel megelőzőleg pattant ki a közös zarándoklat terve. Nincsenek véletlenek, ismétlem, most már nyugodt lehetek, ez az Isten szándéka életemben, és ha Jézus el tudta fogadni a szenvedést, mint az Atya akaratát, nekem is ezt kell tennem. Csak merjek nekifutni!

   A vezeklés útján kis lépésekkel kell kezdenünk járni tanulni. Először lemondunk a pénteki húsevésről, majd a Szűzanya kérésére elkezdünk szerdán és pénteken, kenyéren és vízen böjtölni. Ezt igyekszem 8 és 6 óra között betartani, a víz helyett üres gyógyteával. Zarándokolni országon belül is nagyon sok lehetőség van és a nagycsoportosok már 3 nap alatt elgyalogolhatnak Márianosztrára, majd Varsóból Czestohowába (kb. 250 km). Ide is nagyon vágyom elmenni. Međugorje ugyan nem gyalogzarándoklat, de szívem kedvenc helye és a Križevac köves keresztútját megjárni, a Podbrdon zarándokolni lélekemelő és felejthetetlen.

   A csoda tart, a csoda folytatódik, mert alig, hogy ezt leírom, a szokásos reggeli teendőimet végezve, olvasom a breviáriumokat és a Szentatyánál ezt olvasom: ?Ma, augusztus 26-án a czestohowai Miasszonyunk ünnepén ?? Isten újra megerősít a kegyelemben, hogy írnom kell. Döbbenet! Egyszerűen döbbenet.

   Vettem egy indiai pamut ruhát, amiben a célba érkezést kellőképpen megünnepelhetem;  egy szintén indiai bőszárú, pamut hosszúnadrágot, ami később a délutáni városnéző kimenő kimonóm lett. Fehérnemű egy, max. kettő. Két alsó blúz, egy rövid ujjú és egy hosszú ujjú blúz. Mind vékony, pamut, természetes anyag, jól mosható, könnyen szárad. Hajnalban három blúz; ha a mellkasom fázik, egy-két papír zsebkendőt, vagy szalvétát teszek a blúzok alá, nagyon jól melegít és nem vagyok túlöltözve. És mégis, már a második gyalogos napon 2,20 kg-os csomag indult haza a bakanccsal, gumipapuccsal, stb. Egy kis, meleg kardigánt tartottam meg. Ja, és nálam az újonnan vásárolt angyalos, címeres, selyem magyar zászló, majd Compostelában kibontom. 

   A zarándoklathoz elengedhetetlenül szükséges botot Dóri még itthon faragta meg a kertjéből származó nyírfaágból, ami nagyon jól sikerült, a csúcsára kis nemzeti színű szalagot kötöttem. A bot nélkül többször elestem volna. A fehér, ultraibolya szűrő vászonkalapot is Dóri szerezte. A Compostelába tartó zarándokok jelképét, a fésűs kagylót már egy évvel korábban megvettem a katedrális melletti kegytárgyboltban, így már teljes, hiteles zarándok külsőt ölthettünk magunkra.

   A közel kéthónapos távollétre is nagyon összeszedetten kellett felkészülni. Dóri a népes baromfiudvart a 20 éves lányára bízta, nálam a kertben, mint máskor, most is gyerekkori barátnőm vállalta a helyettesítésemet a kutyáim legnagyobb örömére, mert jobban kényezteti őket mint én.

   Még indulás előtt körlevéllel fordultam az előző évi zarándoktestvérekhez imát kérve a zarándoklat minél sikeresebb megtételéért, ugyanerről családjaink és teljes környezetünk is biztosított. Egy kedves imatársam megerősítésül Feszty Masa Úti Boldogasszony szentképpel ajándékozott meg, amit magammal is vittem az útra. Papjaink megáldanak minket és így testben-lélekben megerősödve, Isten hírével útnak indulhattunk.

   De még mielőtt belemélyednék, honnan ez a cím? Sancho Panna de la Marcsa? Az Annamáriából Isten ajándékaként kaptam, amikor már a 370. kilométer táján a reggeli napsütésben megláttam a hosszan magam elé vetődő hű társam, saját árnyékom. Széles jókedvre derülök, és lefényképezem. Nevetséges figura vagyok, ahogy így imbolygok a botomra támaszkodva 16 km-en keresztül a nyári forróságban Spanyolország ege alatt, minden település nélkül. Jól el vagyunk Uram, mi ketten, nagyon felvidítottál. És akkor jut eszembe a búsképű lovag és szolgája, már nem volt nehéz a hangokkal játszani. Hát így történt.

  

 

A várva várt pillanat - ELINDULUNK

 

Június 14-én, egy pénteki napon buszunk 20 perc késéssel indul a Hősök teréről Barcelona irányába, hogy majd onnan vonattal és busszal érjünk el a Pireneusokba, Roncesvallesbe, a tényleges gyalogzarándoklatunk kiinduló pontjára. (Mindez négy napba telt.) Az emeletes autóbuszon mi fent kapunk helyet, ami barátnőmnek, Dórinak nemigen tetszik, mert a gyomra nehezen viseli a buszozást, és mégis vállalkozott az útra. A repülőjegy háromszor annyiba kerül. Mivel az agyunk némely dologban hasonlóan működik, jót nevetünk, amikor mind a ketten egyforma kis unicumos üveget veszünk elő a szerencsés indulás megünneplésére. Buszunk az Alpokon keresztül gyönyörű tájakon kanyarog.

   A pénteki felajánlásunkban 3 órakor elimádkoztuk Szent Brigitta: ?A boldogság titka? imafüzetet, amit Jézus mondott neki Rómában, a Szent Pál templomban. Este kilenckor a Szentatyáért mondunk egy tized rózsafüzért, és itt az első csoda, a végén a TV-ből felhangzott az Ave Maria. Csak ez, és semmi más. Dicsőség az Úrnak! Szép nyári nappal kezdődött a zarándoklatunk egy kellemes buszos társasággal. Az éjszakát a busz padlóján töltöttem, Dóri az ülésen tört össze. Aki nem tudott aludni, az gyönyörködhetett a fényesen kivilágított városokban és templomtornyokban.

   Másnap a buszon egy kedves miskolci asszony nagyon érdeklődött a zarándoklat iránt, elkérte a címünket is. Este ő is észrevette, hogy az ima végeztével egyidőben hangzott fel az ének. 12 óra tájban érkeztünk meg Calellába, Barcelonától 40-50 km-re. Csodás sziesztát tartottunk a tengerparton, Dóri vígan lubickolt a Földközi tengerben, miközben megállapítom a nézelődés során, hogy sok az alacsony spanyol. Mivel más választásunk nem volt, így elindultunk Barcelonába, ahol Isten újabb meglepetéseket tartogatott számunkra.

   Szobafoglalásért az Információhoz fordultunk, hosszas tanakodás, mivel a szoba kevés és drága. Dóri beszél kicsit spanyolul, én angolul beszélek, így a nyelvi nehézségeket valahogy mindig megoldjuk. Egy másik ügyintéző jön hozzánk, aki két szó után felkiált: ?csak nem magyarok?? Most már végképp nincs nyelvi probléma! Már fél éve kinn dolgozik, de mi vagyunk az első ügyfelei. Zsófi nagyon készséges volt és rettentően örült. Hát még mi! A magyarázata alapján a hotelt könnyen megtaláljuk, mégsem a pályaudvaron éjszakázunk.

   88 Euro egy kétágyas apartmanért, főzési lehetőséggel egy három csillagos hotelben. Kényelmes, csak valahol a szomszédban kamaszok üvöltenek egész éjszaka, de ez itt úgy látszik a szokványos, ezt már a múlt évben is megéltem az akkori busz-zarándoklat során.

   Dóri javaslatára esti misét keresünk és a hoteltól két percre ? 9-kor éppen akkor kezdődött a szentmise! A mi zarándoklásra alkalmas öltözékünk itt Barcelonában kirí a sok divatos költemény közül, feltételezem, ez volt az oka, hogy egy férfi feltűnően szemügyre vett mindkettőnket. Ha minden vágyunk így folytatódik az út során! És igen! A templomból kijőve elindulunk megkeresni a pályaudvart a kora reggeli induláshoz. Ez egyébként ?  már így utólag elmondhatom ? utunk során szokványos képletté vált, a másnapi előfelderítés. Már a szomszéd utcában járunk, amikor mellettünk jön az egyik templomi felolvasó asszony. Első szóra készségesen elkísér a pályaudvarra, minden információt megszerez, de sajnos a jegyet ennek ellenére sem tudjuk előre megvenni. Hazafelé egy házfalon igen szép Szent Rókus mozaikképben gyönyörködünk.

   A másnapi öt és fél órás Barcelona-Pamplona vonatjegyért közel 28 Eurot fizetünk. Az első állomáson egy idősebb házaspár szállt fel. Amikor elhelyezkednek, az asszony keresztet vet és szó nélkül, kézen fogva utaznak egy jó darabig. Milyen szép! Egy másik korosabb útitársunknak két lakása van, egyik Barcelonában, a másik Burgosban, de mivel Barcelona nyáron igen forró, három hónapot a 850 m magasságon lévő Burgosban tölt a családjával, ahol fellélegezhetnek. Ők. De mi nem, amikor hetekkel később ázottan megérkeztünk Burgosba, csak vacogni tudtunk a 9-11 fokos városban. Mindenki kabátban. Ha lett volna felesleges WC ajtó, még azt is magamra vettem volna, mert alig tartottam magamnál meleg ruhát, hiszen csomag haza. Még mesélt a július 17-i bikafuttatásról, hogy ez micsoda élmény a spanyoloknak. Szerencsére mi már akkor messze kell, hogy legyünk.

   A vonaton fejhallgatót kaptunk ajándékba, hogy hallgathassuk a közös zenét, majd a krimi filmet. Ezt kihagyjuk az életünkből. Nekem a klíma túl erős, plusz ruha a hátizsákban. A vasút mentén több méteres, különböző színű leanderek pompáznak. Egy szép, ifjú szerelmespár csak egymással van elfoglalva, de amikor a lány felteszi a szemközti ülésre a lábát cipővel és a fiú az orrában matat, az nagyon idegesítő. Nem szólok, de nehéz. Aztán levette a lábát, én meg letakarítom az ülést. A lány észrevette magát. Mielőtt megkínálhattam volna Mynthon cukorkával, leszálltak, de a lány mosolyogva köszönt el, a fiú sehogy.

   Már itt szembetűnő, hogy milyen gondosan tervezett a gazdaságok locsolása, benne a szépen ültetett kiserdőkkel.

   Közeledünk Pamplonához, egyre inkább érezzük a zarándoklat kezdetét. A csomagunk még nehéz. És a hegytetőkön szorgalmasan forognak a szélerőművek áramot fejlesztve. (Az első lazaság: csak másnap délben folytatom az írást.) A vonatról leszállva gyalog indulunk megkeresni az aszfaltra, az oszlopokra, házfalakra felfestett sárga nyilak segítségével a zarándokszállást fenn a hegytetőn, az óvárosban. Itt találkozunk első ízben a zarándokok tájékozódását segítő szép zarándokkereszttel, ami a Caminot végigkíséri. A tenyerünkön a bőr egyre puhább, ez a kerti munka hiánya. Most majd a lábunk! (Bár utólag elmondhatom, hogy a bot is okozott bőrkeményedést a tenyeremen.) A Sanyi által javasolt időben, 2 óra tájban érkezünk a szállásra, és még jut nekünk a 20 férőhelyből. Fél órával később már megtelt. Jó tanulság.

   Bejegyeznek minket mint hivatalos zarándokokat, útlevéllel, azaz Credencial-lal látnak el (az ára 1 EUR), ez csodálatos. Mi ezt a szót később leegyszerűsítjük kredencnek, amibe bevezetik a személyes adatainkat. Az egymást követő állomásokon, neves helyeken igyekszünk mindenhol lebélyegeztetni, mert a bélyegzők különböznek, és egyik szebb mint a másik. A hosszú gyaloglás során nekünk három kredenc telt be. A mi útlevelünkbe ?a pie? van beikszelve, azaz gyalog, a bicikli és ló variációk mellett.

   A szállásra érkező zarándokok a fáradtságtól és forróságtól az ágyra zuhanva alszanak. Mi is ilyenek leszünk?? Elindulunk a városba, gyönyörködünk a tágas parkokban, a várárokba helyezett kis állatkertben, majd árnyékban, egy padon alszunk. Később a San Saturnino (Szent Szaturninusz) templomban több fényképet készítünk. Az utazást és átállást Dóri kicsit nehezebben viselte, aluszékony volt.

   ? 7-es misére a St. Nicolas (Szent Miklós) templomban kötünk ki, ahol a pap remek szentbeszédet mondhatott, annyira magával ragadó, temperamentumos, a templomot betöltő a zengő hangja. Mindenhol csodálatosak az előénekes és felolvasó, középkorú, elegánsan öltözött asszonyok, akik az egész szentmisének lendületet adnak. Meglátszik, hogy itt az ?átkos? nem tudta évtizedeken keresztül eltávolítani az embereket az egyháztól.

   (Az események sűrűsödnek, az erőm fogy. Két nap múlva kezdek csak újra írni.) Vasárnap este van, csak nagyon nehezen találtunk olyan éttermet, ahol hajlandók voltak salátatálat hozni vacsorára. De ez kárpótolt mindenért, mert a malomkeréknyi tányérról lelógott a zöldsaláta olajbogyóval sűrűn meghintve, a spárga, paradicsom, kemény tojás meg a zamatos hal. Hogy meg ne ártson, vörösbort ittunk hozzá. Még az emléke is gyönyörű! Különben is, Szent Pál már a Timóteusnak írott első levelében felhívja figyelmét a bor jótékony hatására: ?Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem gyomrod és gyakori rosszulléted miatt egy kevés bort is.? (1Tim5,23) Ezt nekünk is meg kell fogadnunk a későbbiekben.

   A szálláson meleg volt ugyan, de azért tudtunk aludni. Reggel mi nem kelünk korán, mert Roncesvallesbe a buszunk csak este 6-kor indul. De a többiek sem kelnek. Én ? 7-kor kelek, alig-alig kászálódnak. Minden olyan nehezen jön mozgásba. Egy lány a fenti csigalépcsőn hosszan imádkozva kér erőt az aznapi induláshoz. Egy fix pont van, 8 órakor a szállásról kidobnak, szebben fogalmazva, el kell hagyni. Szerencsére ott hagyhattuk a két dögnehéz hátizsákot, így könnyen vagyunk délelőtt. Dóri sikeresen megtalálta a napszemüvegét a hátizsákban, így nem kell vennie. Meghívtunk egy idős ausztrál zarándokasszonyt, látogasson meg minket, mert decemberig marad Európában.

   Miután megtaláltuk a távolsági buszmegállót, találomra bementünk a Szűz Mária katedrálisba, ahol éppen zsolozsmáztak, majd a 10 pap gyönyörű szentmisét tartott, mi hívek csak 5 ? 7?en voltunk. Mindez hétfőn délelőtt, úgy ? 10 felé. Csodálatos az Isten, nem kell szerveznünk, aggódnunk. Mise után a templomot bezárták.

   A katedrálisból kijőve az első háztömbben el tudtuk küldeni az első e-mailt, azaz az elektromos levelet az otthon maradottaknak, és köztük természetesen Sanyinak, aki nem ezt a Roncesvallesből induló navarrai utat tette meg, hanem az Aragon úton indult egyedül. A két út Puente la Reina-nál találkozik és egy útban folytatódik a célig.

   A citadellán egy padon ülve eszünk pár falatot. A szállásra visszamenve az idős hölgynek nyoma sincs. Mi újra a várossal ismerkedünk, egy régi városrészt teljesen felújítanak, a házak, az utcák mind porfelhőben úsznak, így érünk ki az Arénához, ahol már elkezdődtek a korábban említett júliusi bikafuttatás előkészületei, már kezdik felállítani a terelőkorlátokat a kifutónál. Hemingway szobra mellett elhaladva körbejárunk, majd egy újabb csodás parkba érünk, a központban Sarazate szobra, hegedűvel a kezében. Pódium jazz és egyéb hangversenyek megrendezéséhez, a parkban a halastó jeruzsálemi kereszt alakú. Körben rózsalugas, étterem és a szomszédban táncparkett, ha valakinek nagyon pezseg a vére, és mindez egy 150 e lakosú városban.

 Lábat áztatva és a fűben fekve nem tudunk aludni, mert azt kezdjük tervezni, hogyan tudunk megszabadulni legalább az első két napban feleslegesnek ítélt dolgoktól, amíg Roncesvallesből gyalog visszazarándokolunk Pamplonába. A refugioba (a zarándokszállás, amit később leegyszerűsítünk refu-nak) visszaérve rádöbbenünk, hogy már segítettek rajtunk, a hűtőben hagyott Camamber sajtnak és egy szép adag májkrémnek hűlt helye, csak a töpörtyű és az üres doboz vár. Na mindegy!

   A szépen kikozmetikázott hölgyből nem sok jót néztünk ki csomagmegőrzés terén, de nagyot tévedtünk. Egy nagy zsákban sok dolgot leragasztva otthagytunk, hála Istennek! Még így sem könnyű.

   A buszunk rendben elindult, csak sajnos Dórit nagyon megviselte a Pireneusokba felfelé kanyargó buszozás (engem a másnapi gyaloglás legalább annyira megviselt). Szerencsére az út nem tartott tovább másfél óránál.

 

0 ? 150 kilométerig

 

   Ez a meghatározás közel egy hetet foglal magában, mert átlagban, többé-kevésbé napi 20 kilométert tettünk meg.

 

ZUBIRI ? a mai úticél

 

   Roncesvalles nagyon kedves, 4-5 házból álló kis település a gyönyörű Szűz Mária apátsági templom és az Ágoston-rendi apátság és zarándokszállás körül. Czellár Katalin: ?A feljegyzések szerint még a 17. században is ? amikor pedig már lényegesen kevesebb zarándok járt errefelé ? évente 25 000 élelmiszeradagot osztottak ki.?

   Minket a tetőtérbe kísértek fel, ahol már törtük a fejünket, hogy éjszakára hogy szökhetünk le a meleg elől.

   A legkellemesebb, hűs támpont a zarándoklat során: a templom. Este 8 órakor 4 pap celebrálta a zarándokok szentmiséjét, ahol fel is olvasták, hogy milyen országokból jöttek zarándokok. A végén mindannyiunkat megáldanak. A jobb oldalhajóban nagyon szép Szent Jakab szobrot fényképeztünk le és imádkoztunk hozzá. Egyébként a napjainkat imával kezdjük, délben az Úrangyalát és más imákat mondunk, többek között azokért a testvérekért, akik imában hordozzák utunkat és megerősítenek. Az Irgalmas Jézushoz imádkozunk és este a Szentatyáért (ha nem alszunk el).

   Még ezután néhány fénykép és már a vacsorához úgy kell bekönyörögnünk magunkat a második étteremben, mert még nem voltunk ott a vacsorarendeléskor. Ez is rendben és még egy szimpatikus amerikai fiatalembert is sikerül meginvitálni az asztalunkhoz, aki a fáradtságtól és az éhségtől megkövülten állt az ajtóban, hogy nem kap vacsorát. Arcansasból jött 18 kg-os hátizsákkal és aznap 40 km-t tett meg St-Jean-Pied-de-Port-ból. Még bor is jut elég. A szállás ingyenes.

   Ezután felkapaszkodunk a tető alá és a holminkkal gyorsan visszaereszkedünk a nyitott, tágas földszintre, ahol már matracokon alszanak. Ja, nem szóltam a koedukált fürdőről és toalettről. Nagyon taktikusan kell eljárni e téren. Éjjel remekül alszunk, a toronyóra minden negyedet és egészet kiüti, de megszokod. ? 5-kor csodás fecskecsiripelésre ébredek, a 11-kor vizesen kiterített fehérneműm száraz.

   Kicuccolunk, hogy ne zavarjunk és ? 6-kor kezdetét veszi a tényleges gyalogzarándoklatunk elemlámpával az első falikútig, ahol megmosakszunk. Majdhogynem hűvös van, csak a hátizsák melegít, de nagyon. 9-kor az első faluban megisszuk a teát, tejeskávét, 3 keksz hozzá és indulás az első eltévedésig. Majd a másodikig. Közel egy órát vesztünk, de mi csak megyünk. Közben leköröznek, akik később indultak, de nekünk biztos többet kell engesztelnünk. A táj gyönyörű, csak 2-3-szor állunk meg, vagy kavics, vagy technikai szünet.

   Egy alkalommal így jön be a képbe Ana Santiago de Compostelából és krémet ad a lábamra. Vele szoros barátság alakult ki a zarándoklat során. Ő Compostela mellett él és most gyalog zarándokol velünk haza.

   Így érkezünk/esek be déli 1 óra után Zubiriba (= ?falu a hídnál?), egy újabb csoda színhelyére. A zarándokszállás nyitva, személyzet nincs, csak persely, személyenként 3 EUR. Én az ágyon kinyúlva, cipő, zokni ledobva, amikor egy hosszú hajú spanyol fiatalember lép hozzám, megnyomkodja a lábfejem, majd krémet és folyadékot hoz és elkezdi szó nélkül masszírozni a lábam. Angolul nem beszél, én spanyolul nem. Azért mégis kiderül, hogy majdnem orvos, ez a magyarázat. Én fekszem az ágyon, ő masszírozza a meggyötört lábfejeket és elkezdem énekelni: /:Köszönöm Jézus:/ Köszönöm Uram, hogy szeretsz engem. Befejezi a masszírozást és megpaskolja a lábam. Elalszom, majd matatásra ébredek (a zarándokszállások végig koedukáltak) és gyorsan szentképet akarok neki adni. Nem tudja a szándékom, szabadkozik, talán mástól tart, de minden helyre áll, mikor a Szt. István és a Szűzanya szentképeket átnyújtom neki. Mondom a keresztnevem, ő is az övét: Emmanuel. Igen, velünk az Isten! ?Emmanuel? Ezt is elénekelem neki.

   A könnyű ebéd után Dóri is, én is elalszunk (a terülj-asztalkám Dórinak köszönhető, nagyon tüsténke szerencsére, fáradtságnak nyoma sincs). Ébredés után amíg én írok, ő sok érdekes emberrel ismerkedik, az új-zélandi az inas lábaival már három napja nem evett rendesen. Utunk során egy hollandi fiú elmondta, hogy április 1-én indult Hollandiából. Az útját négy hónapra tervezi.

   Az íráshoz úgy kapok erőt, hogy álmomból a sorra érkező zarándokok zaja ébreszt fel, de csak fekszem az ágyon, mozogni, forogni nincs erőm, már majdnem úgy mint 1985-ben, amikor a villamos a kezemre csukta az ajtót, majd az első és második kocsi között beestem a két sín közé. Fölöttem a villamos, amit egy fiatalember kétségbeesetten állított le, mert mindent látott. És ez kísért már most, mi lesz később. De bízom a kihúzott igekártyában: ?Az Úr teszi szilárddá az ember lépteit.? Erőt veszek magamon és felkelek.

   Az eddigi zarándokkönyvekben visszalapozva még nem találtam magyar nyelvű beírást, de Istenhez és a zarándoklathoz kapcsolódó rajzokat találtam. Itt Emmanuel készített nagyon szép rajzot a könyvben. Sajnos a spanyol zarándokok többsége nem beszél más nyelvet.

   Vannak kellemetlenségek is, mert itt Zubiriben, ahol kivételesen a mellékhelyiségek külön vannak, egy német hosszúlábú zavartalanul begyalogolt a női tusolóba, miközben Dóri zuhanyozott, és nem is szabadkozott. Furcsa!

   Könnyebb az írás ágyban ülve mint a felkelés. Nem tudom, mi lesz holnap. Dóri hozza a híreket, a német asszony egy szakaszon taxival jött ide, később már nem is láttuk. (Úgy látszik, hogy ezt a kimerültségi szintet kellett elérnem, hogy feltörjön belőlem az írási kényszer. Rengeteg mondanivalóm van. Csak két nap múlva folytatom. Tehát.)

   Még mielőtt végleg lemegy a nap, sikerül nekilendülnöm és fényképezőgéppel elindulunk a városba. Lefényképezzük a középkori hidat. Itt a köszönésünket nem mindenki fogadja. Lefekvés előtt mindent előkészítünk a hajnali induláshoz.

 

ARRE (?) ? végül PAMPLONA (I/2 következik)

Vécsey Annamária