Isten teremtett minket (Két éves Kata tanúsága)

Előzmények

Kata unokám most (2010) lett két éves január 17én. Lefekvéskor Isten áldását kéri lányom a kicsire. Van egy feszület az ágya felett. A pólyázó mellett a falon egy Pio atya kép. Amit ösztönösen, már jóval korábban is megsimogatott. Erről lányom adott hírt. A Szűzanyáról és a kis Jézusról van egy kis relief a pólyázó felett.

 

Nekem az tűnt fel, hogy mintegy fél évesen, mikor nyűgös volt a sétakocsikázás közben, próbáltam dalokkal, versekkel megnyugtatni, de nem sikerült. Akkor gondoltam egyet és elénekeltem a „Sárga könyv” 11. Allelujáját. Erre azonnal megnyugodott és hazamenet egyet sem szólt. Ezt a fajta megnyugtatást, azóta többször is eredményesen alkalmaztam.

 

A kis Kata fényképről az általa ismert arcokat felismeri, és néven tudja nevezni. Isten és Jézus szavakat hallotta már korábban imakor, de képet nem látott róla, és más valaki sem mutatott neki, ezt alaposan lenyomoztam!

 

Nemrégiben pedig hallottam egy kis tanúságtételt: Egy még nem beszélő gyermek magában vidáman gagyarászik. Bejön a szobába idősebb testvére, aki már beszél, és megkérdi kisebb testvérét a szülei hallatára: „Te még emlékszel Rá? Több körülményről nem esett szó.

 

Ma is foglalkoztat az, hogy a születés előtt, mi történhet a lélekkel?

 

A történet

2009 Karácsony estéjére elfelejtettem elvinni öcsém ajándékát, melyet nálam hagyott, így 25én délelőtt vittem át Eszter lányomékhoz. Induláskor gondoltam egyet és felemeltem az asztalomon lévő Jézus halotti lepléből a NASA két tudósa által készített csodás képet. (A csoda az volt, hogy Jézus szemét a korabeli temetési szokásoknak megfelelően pénzérme fedte, ezért bár sikerült az arcot színes pozitív képben előhozni, de a szemét a pénzérmek fedték. Egy újabb kísérletnél azonban a nyitott-szemű Jézus-arc képe jött elő. A nyilvánvaló csodára e két tudós megtért.) E kép alá ügyes megjelenítési technikával befényképezve egy másik nézőpontból a halotti lepel negatív képe is látható.

 

Azt terveztem, hogy úgy mutatom meg, hogy egyértelműen csak a pozitív képet mutassam felé.

 

Megérkezésem után bevittem egy kis szobába Katát és leültem egy székre, magam elé állítottam Katát úgy, hogy a feje, az én fejem és az elé mutatott kép egy irányban volt, így biztos lehettem benne, hogy melyik képet látja. Természetesen a pozitív NASA képet mutattam neki.

 

Megkérdeztem:

Ki ez?

Azt gondoltam, hogy azt fogja mondani, hogy Jézus. Néhány másodperc után a szájában lévő cumija mellől így szólt:

Isten!

Nem érettem a cumi miatt tisztán, ezért kivettem a szájából, és újra kérdeztem:

Mit mondtál?

Ekkor már tisztán mondta:

Isten!

Majd még egyszer kérdeztem:

Azt mondtad, hogy Isten?

Így válaszolt:

Igen.

 

Akkor meghatódva elmondtam mindezt a szomszéd szobában lévő Eszter lányomnak, aki szintén könnyesen meghatódott, majd sajnálkoztam azon, hogy nem volt jelen. De ő azt mondta: Elhiszem, hogy így történt.

Én nem mertem megismételni a felismertetést, mert attól tartottam, hogy rossz szögben tartom elé, és így a halotti leplet fogja látni.

Zoli vejemnek is azonnal elmondtuk a történetet: Igen elcsodálkozott.

 

Ez volt az én nagy karácsonyi ajándékom, amit már többször is megköszöntem az Úrnak, és az óta is hálás vagyok Neki.

 

Az érdekes még, hogy akár hányszor elmondom, mindig megérint a történet. Remélem, hogy vannak néhányan, akiknek van hasonló története. Ezeket összegyűjtve kiadódhatnak a teremtett lélek első élményei emlékeinek mozaikkockáiból. Akinek ilyen tanúsága van, ugyanitt megjelentetjük. Lehet másmilyen furcsa történet is.

 

Budapest, 2010-01-18

Hergár Győző