Az Úr senkit sem hagy elveszni

„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” Lk 5,31       Az Úr dicsőségére írom le, Ő mindenkiről gondoskodik, aki befogadja Őt, még az utolsó pillanatban is. Mindig csodálatos megtapasztalni lehajló, irgalmas Szeretetét.       Csak imádkozni kell egymásért, beszélni Róla, d...

Hamvasné Mariann
   
Isten teremtett minket (Két éves Kata tanúsága)

Előzmények Kata unokám most (2010) lett két éves január 17én. Lefekvéskor Isten áldását kéri lányom a kicsire. Van egy feszület az ágya felett. A pólyázó mellett a falon egy Pio atya kép. Amit ösztönösen, már jóval korábban is megsimogatott. Erről lányom adott hírt. A Szűzanyáról és a kis Jézusról van egy kis relief a pólyázó felett.   Nekem az tűnt fel, ...

Hergár Győző
 
      
      
 
Barna Katalin tanúsága

Kedves Győző!   Nehéz lesz összefoglalni röviden és tömören a tanúságtételt, de neki rugaszkodom.   A kálváriám tavasszal kezdődött. Éppen felétek tartottam, amikor az Örökimádás templomba érve iszonyú fájdalmat éreztem a gerincem lumbális szakaszán, a lábam pedig annyira elzsibbadt, hogy majdnem elestem. Tíz éve van gerinc sérvem, a tünetek alapján tudtam a „haladék...

Barna Katalin
   
A szívemig érő dalok

Az én szívemet a Sárga könyv 1. dala: A bűnös szememet hadd adjam néked – érintette meg. Ez a dal okozta a megtérésemet. Úgy történt, hogy akkor én még nagyon a világban éltem: engem nem érdekelt más csak a divat, a sport meg a karrier. Volt egy nagyon kedves barátnőm, lelki anyámon keresztül: Ágika, aki akkor már benne volt a megújulásban. A városmajori közösségbe járt, az Emmaus köz&o...

Jankus Judit
 
      
      
 
Tanúságtétéel a Sátán lefegyverzésére (Fatimai ima kapcsán)

2008 októberében tértem vissza az Úrhoz egy hosszabb időszak után, amit sajnos nem neki szentelve éltem: mentem a magam feje után, így számtalan bűnt követtem el, és számtalanszor sebződtem. Tavaly ősszel azonban elvégeztem a Szentlélek szemináriumot, és ezzel egy időben – az Úr kegyelméből - elkezdtem járni a Tömőutcai alkalmakra is. Először az életemben át tudtam adni teljesen magam az Úr Jézusnak, azokat a ter&...

Czuczor Alíz
   
Lelki naplóm a Caminón I/1

?Vezeklés minden, ami nehéz, ami terhes és fájdalmas, amit saját lustaságunk és kényelmünk ellenére is véghez-viszünk?- mondja Assisi Szent Ferenc. Amikor csak egy 11 napos buszzarándoklatról beszéltem a 68 éves barátnőmnek a Nyugat-Európai Mária-jelenések és neves zarándokhelyek meglátogatásáról, barátnőm rövid időn belül lázba hozott ? mondja Annamária, aki útitársával, Dórival a zarándoklatunkat a magyarországi el nem fogadott magzatokért és szüleikért ajánlották fel.   Igen a tanúság e fajtája sokakat hoz lázba. Olvas...

Vécsey Annamária